Fürediek TörökországbanOkostelefonon a városÜnnepFüred TV a Facebookon!Balatonfüred város honlapja

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Praznovszky Mihály irodalomtörténész

Találatok száma: 29

 

2013.05.03   XXII. Jókai Napok: Folyóirat és könyvbemutató

A Jókai Napokon mindig kiemelt figyelmet szentelnek az irodalomnak. Idén Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodalmi folyóiratát, az "Eső" című negyed évente megjelenő lapot mutatták be a hagyományos irodalmi matinén. Dr.Praznovszky Mihály irodalomtörténész pedig egy eddig kevesek által ismert művet, Tábori Kornél Jókairól szóló regényét ajánlotta a közönség figyelmébe.

 

2013.02.27   Megjelent az új Tempevölgy

Igazi kuriózum még mindig, hogy balatonfüredi szerkesztésben - ma,amikor a gazdasági helyzet nem kedvez a kultúrának -, megjelenik egy irodalmi folyóirat. A Tempevölgy idei első száma műfajilag és tartalmilag sokszínűen száz oldalon kínál olvasnivalót.

 

2012.12.07   Megjelent a Tempevölgy negyedik száma

A 16. Tempevölgyet tarthatja a kezében az ünnepek alatt olvasásra időt szakító irodalombarát, hiszen adventra időzítve megjelent a negyedik évfolyam negyedik száma is, amit a főszerkesztő, Praznovszky Mihály mutatott be a Vaszary-villában. Versek, anekdoták, és Kajári Gyula szénrajzai, mintegy száz oldalon.

 

2012.11.11   Gábelfrüstük

Irodalmi villásreggelire várták a vendégeket a Blaha étterembe. Amolyan három az egyben program volt ez, hiszen az ebédig tartó Krúdy-gáblin volt egy kis irodalom,több fogásos menü és hozzá zene.

 

2012.08.29   Göncz László szlovéniai író volt az Európai Terasz vendége

Göncz László szlovéniai író, politikus, a szlovéniai magyar közösség parlamenti képviselője volt a vendége legutóbb az "Európai Terasz" elnevezésű rendezvénysorozatnak. Az író,Praznovszky Mihály irodalomtörténésszel elsősorban tavaly megjelent "Kálvária" című regényéről beszélgetett, melynek története a II. világháború éveiben játszódik.

 

2012.07.08   Örkény Istvánra emlékeztek

Nemcsak Lipták Gábor, hanem egy másik kiváló magyar író, a groteszk próza kiemelkedő alakja Örkény István is idén ünnepelné 100. születésnapját. A Balatonfüredi Művészeti Fesztivál keretében kerekasztal-beszélgetéssel és irodalmi összeállítással idézték fel a Kossuth-díjas író alakját.

 

2012.06.21   Megjelent a Tempevölgy

Idén második alkalommal jelent meg Balatonfüred irodalmi folyóirata a Tempevölgy. Ezúttal európai számot vehet kézbe az olvasó, hiszen a hazai irodalmárokon kívül, számos külföldi író, költő szerzeménye megtalálható a kiadványban. A főszerkesztő beszél a tartalomról.

 

2012.05.03   Jókai és Abbázia - könyvbemutató

Jókai Mór két tengerparti regényt írt, többször járt Fiuméban és hajóval átment Abbáziába. A Jókai Napokon erről, Jókai s a tenger kapcsolatáról is megemlékeztek egy kis könyv formájában.

 

2012.02.16   Bemutatták a Tempevölgy idei első számát

Megjelent a Tempevölgy című folyóirat ez évi első száma. Az idén négy esztendős helyi megjelenésű, de országosan ismert lap a tervek szerint a jövőben postai úton, előfizetéssel is rendelhető lesz. A Tempevölgy bemutatója előtt a zeneiskolában dr. Fűzfa Balázs a szombathelyi egyetem docense tartott előadást.

 

2011.11.25   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

Lisztománia, fogalmazta meg először Heine azt a már-már hisztériát ami Liszt Ferenc koncertjeit övezte. Ugyanezzel az összefoglaló címmel jelentek meg a Tempevölgy folyóirat most megjelent számában Lisztről szóló írások. Emellett 120 oldalon kínál a téli estékre kitűnő olvasnivalót az irodalmi folyóirat.

 

2011.10.18   200 éve született Liszt Ferenc

Liszt Ferenc 1811. október 22-én, Doborján látta meg a napvilágot. A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzőjére, minden idők egyik legnagyobb zongoraművészére emlékeztek az évfordulón a Városi Könyvtárban. A zenés, irodalmi délután házigazdája Praznovszky Mihály volt.

 

2011.09.10   XIX. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny

Mit mentettünk meg a verseinkkel az elmúlt száz évben? A költészet kimenekítette e az embert a pénz és a hatalom rabságából, hogy a jót és a maradandót lássuk meg az életben? Nehéz erre megnyugtató, tiszta válaszokat adni- mondta az írószövetség elnöke Quasimodo füredi fájánál. Az viszont tény, hogy háromszázan több mint hatszáz verset küldtek be a költőversenyre.

 

2011.05.06   Jókai napok 2011: Másképp Jókairól

Az irodalomtörténészek mindig tudnak Jókairól újdonsággal szolgálni. A Jókai napon hallottuk, hogy Jókainak nemcsak zseniális fantáziája volt, de alaposan felkészült a korabeli útleírásokból, néprajzi munkákból, ha valamit le szeretett volna írni. Regényei zömét pedig a korabeli újságok tárca rovataiban folytatásokban közölte. emiatt nemcsak jólétben élt, de hihetetlenül népszerű író is volt.

 

2011.04.06   800 éves Füred: megjelent a Tempevölgy idei első száma

Madarász Imre, Petrőczi Éva, Simoncsics János, Sava Babic, Doncsev Toso, Rácz János, Jan Wagner, csak néhány név a harminc közül, akiknek írásait tartalmazza a szerdán bemutatott 9. Tempevölgy című irodalmi folyóirat. A 112 oldalas füzet ezúttal tíz különböző tematika szerint közli a régebbi és az újabb irodalmi alkotásokat.

 

2010.12.20   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

A Vaszary Villában tartott irodalmi est keretében mutatták be a Tempevölgy című irodalmi folyóirat 8. és a Tempevölgy kötet 3. számát. Az est vendége volt Szálinger Balázs, a 2010. évi Quasimodo költői verseny nagydíjasa.

 

2010.11.07   Gábelfrüstük, azaz villásreggeli Krúdy nyomán

A villásreggeli hagyománya eltűnt a mai magyar vidéki életből, annak ellenére, hogy tőlünk nyugatabbra még ma is nagy divat. Krúdy kitűnő megjelenítő erővel ír a korabeli villásreggelikről, azaz gábelfrüstükökről amelyet első alkalommal Balatonfüreden könyvbemutatóval egybekötve rendeztek meg.

 

2010.11.09   Mikszáthra emlékeztek Füreden

1910-ben hunyt el Mikszáth Kálmán, az íróra emlékeztek kedden Balatonfüreden. A Városi Könyvtár zsúfolásig megtelt tanácskozótermében dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott előadást a ma is népszerű és írásai alapján nagyon is aktuális íróról.

 

2010.06.19   Múzeumok éjszakája Balatonfüreden

Az idén minden eddiginél többen voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakájára. Balatonfüreden előadásokkal, zongorakoncerttel, gyermekprogramokkal és csillagvizsgálással várták az érdeklődőket. A három megújult intézményben most először rendeztek ilyen nagyszabású programot.

 

2010.06.06   Praznovszky Mihály új könyve a Krúdy családról

Szindbád a Balaton partján címmel mutatta be új könyvét dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész a könyvhét során. A kötetben nem csak Krúdy Gyula, de az egész Krúdy család balatoni életéről olvashatnak a téma kedvelői.

 

2010.01.18   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

Megjelent a Tempevölgy című kulturális művészeti tudományos folyóirat legújabb száma. A lap főszerkesztőjének tervei szerint 2010-ben már postai úton, előfizetéssel is megrendelhető lesz a Tempevölgy, hiszen nemcsak egy szűk elitnek, hanem Balatonfüred minden polgárának szól.

 

2009.11.19   Véget ér a Haydn év

Ebben az évben Haydn halálának kétszázadik évfordulóján mindenütt megemlékeztek a korszak meghatározó zeneszerzőjéről. Nemcsak a művek csendültek fel a koncerttermekben, de sok szó esett az életműről és a korszakról is. Balatonfüreden a városi könyvtárban tartottak vetélkedőt az iskolásoknak.

 

2009.10.06   Új könyv az 1848-49-es szabadságharcról

Újabb kötet jelent meg Eötvös Károly írásaiból: ?A nagy év apró emlékei címmel. A könyv az 1848/49-es szabadságharc idejére kalauzolja az olvasót. A kötetet október 6-án mutatták be Balatonfüreden.

 

2009.06.05   Jókai napok - a pénteki események

Az idei Jókai Napok rendezvényei négy napon át kínáltak kulturális programokat Balatonfüreden. A városban bemutatkozott a jövőre 60. születésnapját ünneplő Alföld című irodalmi folyóirat, két képzőművészeti kiállítás nyílt, és több új könyvet is bemutattak. Sokan látogattak ki a Jókai bablevesfőző-versenyre és népszerűek voltak az esti koncertek is. A Füred TV minden eseményen ott volt, most bővebb összefoglalónk következik.

 

2009.06.08   Könyvhét záró

Az idén összefonódott az Ünnepi könyvét az imént látott Jókai Napokkal. A könyvheti megnyitót az Anna Grand Hotelben rendezték. Hétfőn a rendezvény utolsó napján, bemutatták a Szerelmes magyar írók című sorozat befejező kötetét amely Vajda János szerelmes lírájával foglalkozik, valamint a Tempevölgy című irodalmi folyóirat legújabb számát.

 

2009.02.20   Új irodalmi folyóirat

Új irodalmi- művészeti folyóirat indult Balatonfüreden. A szerkesztők tavaly bemutatkoztak már egy mutatványszámmal, de a Tempevölgy első száma Jókai Mór születésnapjára, idén február 18-ára jelent meg. A folyóirat 300 Ft-ért kapható lesz.

 

2008.11.14   Két újabb könyv Erdélyről

Két újabb képeskönyvvel gazdagodott Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Erdély szépségeit bemutató sorozata. A köteteket, a városi könyvtárban mutatták be pénteken. A könyvekről Praznovszky Mihály irodalomtörténész beszélt a Füred Tv-nek.

 

2008.10.20   17. Krúdy kötet

Hétfőn délután mutatták be a Városi Könyvtárban a Prospektus Nyomda Krúdy-kiskönyvtárának 17. kötetét. A Blaha Lujza mosolya című kiskönyvnek is számos füredi vonatkozása van. Három publicisztikát tartalmaz a nemzet csalogányáról, aki gyógyulni, pihenni, kikapcsolódni járt Balatonfüredre.

 

2008.09.27   Romantikus Reformkor

Ha csak 3 napra is de visszatért a reformkori hangulat Balatonfüredre az elmúlt hétvégén. A reformkorhoz kapcsolódó ételek és kulturális programok péntek délutántól vasárnap estig várták az érdeklődőket. A szervezők a nyári szezont szerették volna meghosszabbítani és ha nem is voltak annyian mint a nyári hétvégeken, azért sokan kíváncsiak voltak a programokra. A következő 25 percben összefoglaljuk a legfontosabb eseményeket.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Tempevölgy - új irodalmi folyóirat

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2013 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT