
Módosított vasúti menetrend van érvényben
2010.06.16. 16:48 • Az észak-balatoni vasútvonalon június 16-án éjfeltől autóbuszok járnak a vonatok helyett Csajág és Balatonkenese között, mivel a löszfal állapota tovább romlott, emiatt biztonsági okok miatt lezárták a pályát. A lezárás miatt az utasoknak, vonatpótló autóbuszokra kell átszállniuk. A buszos közlekedés várhatóan június 25-éig tart, a MÁV már megkezdte a helyreállítást, amit két ideiglenes híd beépítésével kívánnak megoldani.
A pályát ugyanezen a szakaszon márciusban már egyszer le kellett zárni, akkor közel egy hónapig nem jártak a vonatok. A löszfal problémája pedig még ennél is korábban kezdődött. A nyári szezonban sokkal több az utas és több a vonat is, emiatt az autóbuszos megoldás bizonyára nagyon sok bosszúságot okoz az utasoknak, a biztonság azonban előrébb való mint a kényelem. A számítások szerint naponta 3000 ember utazik ezen a szakaszon. Nem csak a csomagokkal való kétszeri átszállás okoz most kényelmetlenséget, de a kerékpáros szállítás is megnehezedett, nem is beszélve a vonatok késésekről. Ha a löszfal csúszását a két műtárgy segítségével sikerül megállítani, akkor június 25-én üzemkezdettől újra járhatnak majd a vonatok. Addig is a MÁV módosított menetrendet vezetett be a vasútvonalon, ami ezen a címen elérhető: http://www.mav-start.hu/res/vaganyzar_29_hirdetmeny.pdf
HOZZÁSZÓLÁSOK
Név: * E-mail cím:STATISZTIKA / ÉRTÉKELÉS
Összes megtekintés: 328
Mai megtekintés: 5
Utolsó: 2010.09.08 14:55:24
Hozzászólás: 0
Értékelje a hírt!
az eddig leadott szavazatokat.



