
Megtekintéshez kattintson a képre!
Új testvérvárosi szerződés Kouvolával
2010.06.16. 10:58 • 2008-ban Kouvola várossal, a finn közigazgatási rendszer átalakulása miatt nem valósulhatott meg az új testvérvárosi szerződés aláírása. 2009. január elsejével megalakult Kouvola új városának az önkormányzata. A város vezetése áprilisban döntött nemzetközi kapcsolatai, ezen belül a testvérvárosok száma felől is. Eszerint a németországi Mülheim an der Ruhr és az oroszországi Vologda mellett Balatonfüred is az új Kouvola partner-települése.
Az egyeztetéseket és a hivatalos meghívást követően városunk négyfős delegációja, dr. Bóka István polgármester, Dr. Ács Károly képviselő, a Balatonfüred - Kouvola Testvérvárosi Egyesület elnöke, Cserép László osztályvezető és Jakab Vilma, az egyesület titkára május 21-22-én tett látogatást Kouvolában, ahol ünnepélyes keretek között írta alá a balatonfüredi és a kouvolai városvezető, dr. Bóka István és Lauri Lamminmäki polgármesterek az új megállapodást. A tervek szerint a lakosságszámban majd háromszorosára nőtt Kouvola delegációja még a nyár folyamán viszonozza a fürediek látogatását.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Név: * E-mail cím:STATISZTIKA / ÉRTÉKELÉS
Összes megtekintés: 113
Mai megtekintés: 1
Utolsó: 2010.09.08 12:45:24
Hozzászólás: 0
Értékelje a hírt!
az eddig leadott szavazatokat.






