Hétvégén Sirály Táncfesztivál

2010.06.14. 11:36 • A héten startol a már hagyományos Sirály Táncfesztivál Balatonfüreden. A vasárnapig számos programot, szabadtéri, nyilvános bemutatót és szakmai workshopot tartalmazó eseménysorozat egyik újdonsága, hogy június 19-én, szombaton a fesztivál rendezvényeként kerül sor az IFMD, vagyis a Modern Táncsportok Nemzetközi Szövetsége HUNGARIAN OPEN elnevezésű nyílt versenyére a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.

Az IFMD magyar tagszervezete, a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége harmadik éve nyújt évente egy lehetőséget azoknak is a szakmailag magas színvonalú megmérettetésre, akik nem tagjai a szövetségnek. Ezt szolgálja a Hungarian Open, amely szombaton 9:00 órai kezdettel közel száznegyven változatos versenyszámot vonultat fel, neves szakmai személyiségekből álló zsűritagok előtt. A legkisebb (mini) korosztálytól a felnőttekig 450 versenyző érkezik a Hungarian Openre Balatonfüredre. A verseny érdekessége, hogy itt köszönti új, nigériai tagját a nemzetközi szövetség. A várhatóan délután ötig tartó verseny szünetében magas színvonalú művészi táncbemutatóra, az eredményhirdetés előtt pedig moldáv folklór csoport fellépésére is sor kerül. Az eseményre jegyek a helyszínen kaphatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA / ÉRTÉKELÉS

Összes megtekintés: 149

Mai megtekintés: 4

Utolsó: 2010.09.09 15:47:53

Hozzászólás: 0


Értékelje a hírt!

A szavazás után megtekintheti
az eddig leadott szavazatokat.
 

Szavazatok száma: 3

Minden benne volt, ami kell.
Egész jóra sikerült.
Nem rossz, de többet vártam.
Kicsit gyengére sikerült.
Fölösleges volt megírni.
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2010 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT