Európa legjobbjai csapnak össze a BYC Vitorlás Kupán

2010.06.10. 09:22 • A Balatonfüredi Yacht Club 2010. június 18. és 20. között ad otthon az idei év legnagyobb ifjúsági ranglista versenyének a BYC Kupának, melynek keretein belül rendezik meg a nemzetközi Olimpiai Reménységek Regattáját. Az utánpótlás versenyzők öt hajóosztályban - 420, Laser Radial, Laser 4.7, Cadet és Optimist - mérik össze tudásukat. A hazai utánpótlás mezőny legjobbjai mellett várhatóan külföldi indulók is lesznek, köztük szlovák, cseh, lengyel, szerb, osztrák és a német versenyzők is.

A kishajós vitorlásverseny a Balatonfüredei Yacht Club hagyományos versenye, idén is akár csak tavaly, közel 120 hajóra és több mint 150 versenyzőre számítanak a rendezők. Ez a verseny egyben egy visszaemlékezés a régi versenyekre melyek a "Csoki kupa" vagy a "Traubi Kupa" névre hallgattak annak idején. A 8 futamosra tervezett vitorlásverseny június 18-án, pénteken 9:55-kor veszi kezdetét. A szervezők több meglepetéssel készülnek az ifjú vitorlázóknak. A vasárnapi díjkiosztó előtti akrobatikus kerékpáros bemutató mellett, a versenyzők szombat este olimpikonokkal és egy Kékszalagon esélyes indulóval beszélgethetnek, illetve különböző ajándékok kerülnek majd kisorsolásra a nevezők között.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA / ÉRTÉKELÉS

Összes megtekintés: 108

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2010.09.08 23:11:51

Hozzászólás: 0


Értékelje a hírt!

A szavazás után megtekintheti
az eddig leadott szavazatokat.
 

Szavazatok száma: 0

Minden benne volt, ami kell.
Egész jóra sikerült.
Nem rossz, de többet vártam.
Kicsit gyengére sikerült.
Fölösleges volt megírni.
 

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Nincs kapcsolódó hír.

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2010 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT